Nemigen akarnak rendőrök lenni a háromszéki magyar fiatalok


-A A+

Bár a rendőr-akadémián és a rendőriskolákban idén is külön helyeket tartanak fenn kisebbségi tanulók számára, nem tolonganak a felvételiző magyar diákok. A Kovászna megyei rendőrség szóvivője, Iulia Grigoraş lapunk érdeklődésére elmondta: letelt a jelentkezési határidő a bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémiára, ahova Háromszékről kilenc fiatal iratkozott be, közülük mindössze ketten magyarok.  A kolozsvári és câmpinai rendőriskolák még augusztus 2-ig fogadják a jelentkezőket, mutatott rá Iulia Grigoraş, aki szerint eddig 12 háromszéki jelentkezett, közülük ketten magyarok.

A szóvivő rámutatott, hogy a magyar fiatalok számára fenntartott helyek előnye, hogy nem kell a románokkal versenyezniük, ha kevés a jelentkező kisebb általánossal is bejutnak az akadémiára vagy a rendőriskolába.

Azoknak a jelentkezőknek, akik a nemzeti kisebbségek számára fenntartott helyek egyikére pályáznak, bizonyítaniuk kell a nemzetiségi hovatartozást. Ezt az adott kisebbségi szervezet által kiállított igazolás vagy az érettségit igazoló okmány segítségével tehetik meg a kadétjelöltek. A felvételizőknek egy sor feltételnek kell eleget tenniük, a román állampolgárság mellett egyebek mellett kötelező a sikeres érettségi vizsga, 18 és 27 év közötti korhatár, büntetlen előélet, férfiak esetében legalább 170 centiméteres magasság, a nőknél pedig legkevesebb 165 centiméter. A felvételi vizsga többlépcsős, a fizikai és pszichológiai alkalmassági tesztek kizáró jellegűek.

A Kovászna megyei rendőrség nem tartja nyilván az alkalmazottai nemzetiségét, de becsléseik szerint a rendőrállomány 40 százaléka beszél magyarul. A Kovászna megyei rendőrség parancsnok helyettese, Albert-Tóth Jakab korábban kifejtette: a magyar rendőrök előnye, hogy anyanyelvükön tudnak beszélni a lakossággal, így hatékonyabb munkájuk, másrészt, ha az iskola elvégzése után hazahelyezik a fiatalt, az nem kéri áthelyezését, hogy közelebb kerüljön a szüleihez, családjához, barátaihoz.








EZT OLVASTA MÁR?

X